Erdőben

Szaladni bele a ködös végtelenbe, érezve a súlyát,

Látni a tiszta pontot, a fényt, mely türelmesen vár, 

egy helyben, masszívan és mindennél biztosabban.

Alázatos mozdulattal suhintva a teret, bekopogtatsz 

a Föld ajtaján. Kérdések zuhataga jön, de nem várnak választ,

inkább csak a Hitetlenség Gyermekei, kik éreklődve kérdeznek.

Belezuhanás, és estedben repülsz.

Belül már tudod, és mosolyogsz tovább 

a természetesség fotelében.

Feszül, pattan, kivirágzik, és kitárul,

Többé nincs lényegtelen, értelmetlen és befásult a múlt, mert

tudod, ez itt már a színtiszta Itt és Most, az örökké tartó pehelykönnyű jelen. 

Emlékezz

A gránit mélysége sötétlik,

Érted kiált most a Lét.

Közösséget érzel, pedig 

belül megbújt egy árny.

Kihalt utcákon lovashintó,

és kocsis nélkül, de működik

a rendszer, ha engeded, 

hogy elengedd magad.

A türkiz vidámlik. Rideg,

még is soha el nem ér. 

Szépséget látsz. Fényes utcákon

totyogó emberek, és táncolnak,

ítéletek nélkül. Tarthat örökké,

   ha engeded, hogy megnyisd magad. 

A réz szentsége elámít.

Téged szólít most az Ég.

Közösséget érzel, és bár 

az árny ott van, barátod lett. 

Fehér falakra repesztett kiáltás, 

és nem rémiszt,

mert átláthattad a rendszert,

ha megértetted, hogy magadnak vagy.

Virág

Magány.

Beborít.

Elborít.

Egy helyben.

Megállt.

Zúgás.

Hová menjek?

Kit érintsek?

Felednék, vagy mennék.

Várakozva meghalok.

Nyílj ki virág,

de ha nem érzik illatod….?!

Érzet

Minden távolodva közelít, ébren tart majd elmerít.
Kilök magából és újra elnyel,
füstben gomolygó életjeleket flessel.

Megvakít, hogy sötétből fényes, fényesből átlátszó,
és minden kétes, cigaretta gyullad,
de azt már nem érzed, felfelé szálló, majd aláhulló képek.

Egyszer s minden porban újraszületve tényleg,
álldogálsz, nem érted, hogy ez itt most miért egy,
és rengeteg egyszerre, a rendszerben elveszve keresed az éned.  

Várva

Elutazva aggódás.

Semmis sóvárgás.

Sírva alélsz.

Szeretetet tapasztalhatsz,

szárnyalsz, szenvedsz.

Szertelen napok kergetőznek,

kavarog.

Gomolygó órák kántálják körbe ezt.

Tegnap pangó óhaja,

akasztott tartalom.

Nincs csend,

Dübörögve elodáz,

záródik kedvtelen.

Nappal láthatod, dermesztő

ösztönök kapkodnak kelletlen.

Nesztek!

Kérkedik, kérkedsz,

szomorú unottság,

gennyes sejtelem.

Mától libbenés.

Sorsszerű, űrkitöltő örvendés.

Sóhajjal láttatod,

döbbensz szüntelen.

Nincs, "csak",

kristálytiszta asszociatív végtelen.